Hogyan beszéljünk óvodás korú gyerekekkel a hamvasztásról

Amikor meghal egy családtag, felmerülhet a kérdés, hogy hogyan beszéljünk a gyerekekkel a halálról és elvigyük-e őket a temetésre. Két ellentétes törekvésünk találkozhat ebben a helyzetben: nem akarjuk a gyereket olyasmivel terhelni, amire még nem áll készen, de nem szeretnénk azt sem, hogy ő ne vegyen részt egy fontos családi eseményen, még ha ennek szomorú és nehéz is az apropója. További nehezítheti a döntést, ha urnás temetésre készülünk, mert akkor a hamvasztást is el kell magyarázni a gyerekeknek úgy, hogy ne legyen ijesztő számára.

A gyerekek gyászáról itt olvashatsz bővebben: https://gyaszfeldolgozasmodszer.hu/2019/09/20/gyerekek-es-a-gyasz/

Gyereket vinni a temetésre: https://gyaszfeldolgozasmodszer.hu/2019/09/20/gyermeket-vinni-temetesre/

Mint minden gyásszal és veszteséggel kapcsolatos kérdésben, először itt is le kell szögeznünk, hogy minden gyász egyedi, mivel minden gyerek és minden kapcsolat egyedi. Mindig a gyerek személyiségéből, életkorából, az elhunyttal való kapcsolatából kell kiindulnunk. Emiatt nem állíthatunk fel általános szabályokat sem, hogy hány éves kortól jó a gyereket a temetésre elvinni.

Még nagyobb gyerekek esetében se feltételezzük, hogy tisztában vannak a halál, temetés, hamvasztás fogalmával, inkább minderről beszélgessünk el velük.

Életkori sajátosságok

A gyerekekre iskoláskor előtt jellemző, hogy a valóságot közvetlenül az érzékszerveiken keresztül érzékelik, nem tudnak még elvontan gondolkodni. Egyfajta mágikus világban élnek, ahol a tér és idő fogalmai még nem szilárdultak meg, nincs még fejlett időérzékük sem, emiatt nem lehetünk biztosak abban, hogy értik-e, hogy mit jelent az, hogy a Nagyi sosem lesz már velünk, nem biztos, hogy felfogják a halál véglegességét. El kell magyaráznunk nekik, hogy a Nagyi meghalt, és ez azt jelenti, hogy a lelke nincs már többé a testében, elhagyta, mint egy csiga a házát vagy egy pillangó a gubóját. Nem tudunk vele többet találkozni, beszélgetni. Azt is tisztázunk kell, hogy a teste nem érez már sem fájdalmat, sem félelmet, sem egyéb érzéseket.

Ha óvodás korú gyerekről van szó, ne bízzuk rá a döntést, ne kérdezzük meg, hogy szeretne-e jönni a temetésre, hanem a megérzéseink alapján mi döntsük el, hogy jelen legyen-e vagy sem. Ha úgy döntünk, hogy az óvodás korú gyerek is vegyen részt a temetésen, esetleg kérjünk meg valakit, aki nem érintett közvetlenül a halálesetben, hogy legyen a gyerek mellett: ha szükséges, vigye ki a szertartásról és foglalkozzon vele, vigyünk neki mesekönyvet vagy a kedvenc játékát.

Nagyobb gyereknél egy tisztázó beszélgetés után ő is eldöntheti, hogy szeretne-e menni a temetésre, de hagyjunk neki lehetőséget, hogy később esetleg meggondolja magát. Általában elmondható, hogy a gyerekeknél is nagyban segíti a veszteség feldolgozását, ha részt vehetnek a szeretett családtag búcsúztatóján. Ne próbáljuk úgy kímélni őket a szomorúságtól, hogy nem engedjük őket a temetésen részt venni, mert később haragot és neheztelést válthat ki a szülők irányába és a gyász is nehezebbé válhat. Természetesen, ha a gyerek nem szeretne részt venni, semmiképpen ne erőltessük, hagyjuk, hogy ő döntsön a kérdésben. Esetleg szervezhetünk egy szűkebb körű családi búcsúztatót, amin ő is szívesen részt vesz. Ha viszont mindenképpen szeretnénk, hogy ott legyenek a gyerekek, alakítsuk úgy a búcsúztató menetét, hogy igazodjon az ő igényeikhez is.

A gyerek személyisége

Ha egy óvodás korú gyerekről van szó, vegyük figyelembe, hogy milyen a személyisége, hogy a jelenléte megnehezítené-e a család többi tagja számára az emlékezést. Elgondolkodó, nyugodtan üldögélő típus, vagy nagy mozgásigényű, állandóan csevegő és kérdező gyerek? Az iskolás korú vagy annál idősebb gyerekeknél már számíthatunk az önfegyelmükre, de egy óvodástól nem várhatjuk el, hogy nyugodtan üldögéljen, csendben maradjon, ha ez egyébként nem jellemző rá.

Hogyan beszéljünk a halálról?

Ahhoz, hogy a hamvasztást el tudjuk magyarázni a gyereknek, először a halálról kell beszélgetnünk vele. A következő szempontokat tartsuk szem előtt egy ilyen beszélgetésnél:

• A halálesetről való beszélgetést a felnőtt kezdeményezze, mi vagyunk kompetensek, nem várhatjuk, hogy a gyerek jöjjön elő a témával.

• A beszélgetést viszont a gyerek vezesse, az ő kérdései mentén haladjunk, és csak annyi információt adjunk neki, amennyire szüksége van. Ne adjunk túlzottan naturalisztikus vagy intellektuális magyarázatokat, a legegyszerűbben, legközvetlenebbül és őszintén válaszoljunk. Az sem baj, ha valamire nem tudjuk a választ.

• Legyünk készen arra, hogy a gyerek esetleg furcsákat fog kérdezni, ekkor is maradjunk nyugodtak és válaszoljunk legjobb tudásunk szerint.

• Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a gyerek érti a test és a lélek közötti különbséget, hogy a test a halál után nem tud fájdalmat és egyéb érzéseket érzékelni.

• Legyünk a gyerekkel teljesen őszinték, ne allegóriákban beszéljünk, nevezzük nevén a halált. Ne mondjuk, hogy a Nagyi elment a Mennyországba vagy hogy Isten magához szólította, mert a gyerekek szó szerint érhetik ezeket az allegóriákat. Mondjuk azt, hogy a Nagyi meghalt.

• Ha betegségben halt meg, hangsúlyozzuk, hogy csak súlyos betegségben lehet meghalni, egy náthában például nem.

• A gyerek bármilyen érzelmet fejez ki, legyünk támogatóak. Minden érzelem valós és igaz. Ha szüksége van rá, öleljük meg, adjunk neki fizikai biztonságot is.

Nagyon fontos, hogy a gyerekek lássák, hogyan hat ránk a halál, ne rejtsük el az érzelmeinket, ne vonuljunk el sírni. Se magunkat, se a gyerekeket ne akarjuk megvédeni a szomorúságtól. A vigasztalás sokszor éppen az ellenkezőjét éri el, mint ami a szándék mögötte: arra tanítja a gyereket, hogy rejtse el érzelmeit vagy hogy egyedül kell megbirkóznia velük. Ha akadálytalanul magunkhoz engedjük a negatív érzelmeket, akkor lehetőségünk van megélni és feldolgozni őket.

Hogyan beszéljünk a temetésről?

El kell magyaráznunk a gyereknek, hogy miért van a temetés és mi történik ott. Például: amikor valaki meghal, akkor összegyűlnek a családtagjai és a barátai, hogy emlékezzenek rá és elbúcsúzzanak tőle. Felidézik, hogy mennyire szerették őt, mi mindent csinált a életében, mi volt a legjobb benne. Előfordul, hogy valaki nagyon szomorú lesz és sírni fog. Minden mozzanatra gondoljunk, ami a gyereket megijesztheti és készítsük fel rá.

Ha nyitott koporsós temetés lesz, erre is fel kell készíteni.

Ha lehetőségünk van rá, bevonhatjuk őt is a szertartás megtervezésébe: milyen énekek, versek legyenek, mit szeretetett a Nagyi a legjobban.

Mit mondjuk a hamvasztásról?

Ha a gyerek már érti a halál mibenlétét és tisztában van azzal, hogy miért van temetés és mi történik ott, akkor a hamvasztást nem lesz nehéz elmesélni neki. Itt különösen fontos, hogy ne legyünk naturálisak és kerüljük az ijesztő képeket. A tűz vagy égetés említése ijesztő és veszélyre utaló lehet, ezért csak közvetve utaljuk rá. A magyarázat során soha nem mondjuk, hogy a Nagyi, hanem azt, hogy a Nagyi teste.

Egy lehetséges magyarázat: A Nagyi testét berakják egy nagyon meleg szobába, ahol lassan porrá vagy homokká válik. A Nagyi teste nem érez semmit, mert a lelke már nincs ott. Ezután ezt a port berakják egy dobozba, amit urnának hívnak.

Ha a gyerek rákérdez, hogy ez a nagy meleg tűzből jön-e, akkor mondjuk meg, hogy igen, és hogy ez egy lassú, nyugodt folyamat, nincs benne sem ijesztő, sem fájdalmas dolog.

Ezután magyarázzuk el, hogy mi fog történni az urnával és miért. Szétszórjuk az urnában lévő hamvakat, így a Nagyi teste ezentúl mindenhol ott lesz, ahol emlékezni szeretnénk rá. Vagy elhelyezzük egy sírban, és bármikor meglátogathatjuk a temetőben a sírját és emlékezhetünk rá.

***

Nincs tehát általánosan adható recept, hogy egy óvodás korú gyerek hogyan vegyen részt a meghalt családtag búcsúztatásában, több tényezőt is figyelembe véve a saját belső érzéseinkre hallgatva kell eldöntünk, hogy mi a legjobb a gyereknek és a gyászoló családnak.