Elkövettem azt a hibát, hogy az idézett cikket a villamoson kezdtem el olvasni. Apukám 11, anyukám 9 éve halt meg, úgyhogy bizonyos értelemben nem nekem szól, azonban olyan erővel, őszinteséggel, bölcsességgel jeleníti meg a szülők elvesztésének realitását, hogy még ennyi idő után is nagyon mélyen megérintett. Nagyon igaznak érzem minden sorát, teljesen egybevág az én tapasztalataimmal, ezért szeretném megosztani mindenkivel, akinek még élnek a szülei, hogy amikor úgy hozza az élet, hogy a szüleid haldokolni fognak, akkor ne felkészületlenül állj a helyzet előtt.
A születés és a halál kiemelt események az életben, és így is kellene kezelni őket. Ilyenkor ez kellene legyen a legfontosabb, nem szabadna sem félelemből, sem kötelességek miatt, sem tapintatból vagy udvariasságból nem megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy támogassuk a szeretteinket ezekben a helyzetekben. Ezért tudok nagyon egyetérteni Mary Gaitskill-lel, amikor ezt mondja: “Amikor a szüleid haldokolnak, menj el hozzájuk és legyél velük.”
Én olyan szerencsés voltam, hogy a családom többi tagjának a segítségével meg tudtam teremteni annak a feltételeit, hogy rákos anyukám otthon legyen az utolsó időben. Ehhez persze kellett anyukám szándéka is, aki megengedte, hogy gondoskodjuk róla, és közel engedett magához érzelmileg is. Jó volt a viszonyunk, de még így sem volt könnyű vele lenni, ugyanakkor felszabadító, felemelő, átalakító tapasztalat is volt. Olyan arcát láttam meg anyukámnak, amit korábban nem ismertem vagy nem értettem igazán, ami a mai napig a hozzá való kapcsolódásom alapját adja. Megláttam és megéreztem, hogy milyen mély szeretet és melegség van benne. Ha nem vagyok ott, ha nem töltök vele sok időt, ez talán nem derült volna ki, és most, hogy már nincs velem sokkal nagyobb űrt éreznék.
Mary Gaitskill a következőket mondja a cikkben:
“A tanácsom nagyon konkrét és gyakorlatias. Ez egy olyan tanács, amit nagyon jó lett volna, ha valaki ugyanilyen erősen javasolt volna nekem annak idején: amikor a szüleid haldokolnak, menj el hozzájuk és legyél velük! Annyi időt tölts velük, amennyit csak tudsz. Ez nyilvánvalónak tűnhet; de meglepődnél, hogy milyen nehéz lehet. Kevésbé nehéz, ha jó a kapcsolatod a szüleiddel, vagy ha nem is ez a helyzet, de elég idős vagy ahhoz, hogy már veszítettél el barátokat, és komolyan elgondolkodtál a saját halálodon. Még így is nehezebb lehet, mint gondolnád. Lehet, hogy kisgyermekeid vannak, akiket nem hagyhatsz egyedül, lehet, hogy magad is beteg vagy, lehet, hogy különösen koncentrálsz egy munkahelyi feladatod elvégzésére - lehet, hogy egyszerűen nem akarod elhinni, hogy ez történik. Ha fiatal vagy, és rossz volt a kapcsolatod a szüleiddel, akkor ez maga lehet a düh, a zavarodottság és a bűntudat rémálma. Még ha gyűlölöd is őket, lehet, hogy akkor sem akarod elhinni, hogy ez történik. Bármelyik is igaz rád a fentiek közül, ha a halál elhúzódik, még nehezebb a dolgod. Ha túl gyorsan történik ahhoz, hogy odaérj, az egy egészen más téma, egy másik fajta nehézség. De ha van idő, akkor velük kell lenned, ameddig csak tudsz.
Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan emberek, akikre ez az általános irányelv nem vonatkozik, és ezt nem az ilyen emberek dorgálásának szánom. Azonban ez az egyetlen általános irányelv az életben, amely mellett határozottan kiállok. Még ha a szüleid bántalmaztak is, fizikailag vagy érzelmileg, olyan módon a részeddé váltak, ami túlmutat a személyiségeden vagy akár a jellemeden. Talán a "túl" nem a megfelelő szó. Olyan módon részeid, amely a mindennapi éned alatt húzódik.
Továbbadták neked a lényegüket. Ez az esszencia talán nem felismerhető; a szüleid talán annyira mást hoztak ki ebből az esszenciából, mint amit te hoztál létre belőle, hogy úgy tűnik, semmiben sem hasonlítotok egymásra. Az, hogy átadták neked ezt az esszenciát, nem biztos, hogy az ő erényük - lehet, hogy nem ők választották ezt. (Lehet, hogy ez nem is biológiai ez a dolog; mindazt, amit itt mondok, az örökbefogadó és a vér szerinti szülőkre egyaránt értem.)
Ha másért nem is, de azért menj el hozzájuk, hogy tudomásul vedd, hogy hamarosan elmennek, hogy már nem leszel többé annak az embernek a gyermeke abban az értelemben, ahogyan egykor voltál.”
Olvasd tovább a cikket (angol nyelven) »»
Nemrégiben egy nagyon jó barátnőm ápolta haldokló apukáját. Korábban, amikor még jól volt az apukája a Gyászfeldolgozás Módszer segítségével együtt dolgoztunk az ő kapcsolatukon, mert szerette volna, ha a meglévő feszültségek nem teremtenek távolságot közöttük. Utólag arról számolt be, hogy ez a munka nagyban megkönnyítette az utolsó időkben, hogy vele tudjon lenni, és a rengeteg nehézség ellenére nagyon sok szép pillanatot is átéltek, és a szeretetnek és az életörömnek egy új minőségét tapasztalták meg. Ez a tapasztalat megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy érdemes a szüleinkkel való kapcsolatunkat már akkor “megdolgozni”, amikor a szülők még élnek, mert ez nagyban megkönnyíti a kíséretüket a halálukig, és az elvesztésük feldolgozásában is nagy segítség lehet.
Felhasznált irodalom: A "Fogadd meg a tanácsomat: Levelek a következő generációhoz olyan emberektől, akik tudnak egy-két dolgot" c. könyvből Mary Gaitskill író hozzájárulása
Comments